Most azonban, hogy túllépett a nyolcvanadikon, és gyakran tűnődik azon, hogy évei számát tekintve túlélte már apját, a jóemlékű gulácsi tanítót, sőt mindkét nagyapját is, úgy döntött, hogy a kert körüli munkákat rámtestálja. Kivéve persze a szőlő körüli teendőket. Bacchus plántája szent a Balaton-Felvidéken és nem költő keze alá való. Ahhoz azért ragaszkodott, és nem egészen alaptalanul, hogy kisebbik fiam is jelen legyen a feladatok ismertetésekor, akinek gyakorlati érzékében jobban megbízik, mint a vejéében...
Ilyenkor, márciusban a táj kitárul. Korábbi meghitt zártsága tágassággá tűnik át. A kopár cserjéken túl látszik az alsó házak sora. Kilátszanak a nyáron lombrejtette madárfészkek: a sárgarigóé, melyet egy tölgy vízszintes villájába szőtt Pán füttyös madara, meg a feketerigóé az orgonabokorban.
A Balaton egyik percben borongós, a másikban derűs, ahogy a felhők szeszélyesen futkosnak fölötte..."
Szepesi Attila: Rigó a cédruson. (Részlet). In: Szepesi Attila: Tündérek és katonák. Szeged, Tiszatáj Alapítvány, 2002.
