Száz Pál: Fűje sarjad mezőknek

Időknek ideje

phytoaforizma

"Mindën csak a időn múlik. Monta Öregapád. Akárhun vagyunk, akárhugyan vagyunk, mind ëggy, ëgyedű a idő nem mind ëggy. Mer a sok. Mindig sok. Sok idők vannak. Irdatlan nagyon telik a idő, órjássok idő telik mindën szëmpillanatba. Van olyan virág, ami csak ëgy napig íll. A páfrámvirág Szenjános nap északájján, aki asz leszëdi, örök boldogság vál valóra, node olyant embërfija nemtaláll. Akkor nincs máskor. Ēvirágzott. Vót, nincs. Maj lëssz. Ha lëssz. Ha lëssz maj. Mikor lëssz az a maj most! Olyan gyorsan telik a idő, osz mégsë változott sëmmi Ádámatyánk mëg Évanyánk óta. Ëzér kő tunnyi ínyi a idővē. Nem idő nékű. Mi ammá, hogy nincs időm! Vagy mënnyi kő má mekhānyi? Ëccërcsak, nem tunnyi mikor, betēnek a idők, má nem lëssz minek tēnyie, akkor főtámodunk. No akkor ēgyün a időknek ideje. Akkor ēgyün Krisztusurunk, és mindën időt visszaállítt akkorra, amikor még ē së kezdëtt tēnyi, ē së köllött vóna këzdenyije tēnyi, Adáméva idejire a Paradicsomkerbe. Olyan ez, minha a hangszallaglemeszt fordítva tëtted vóna fő. Vagy inkább mind amikor leesik a lánc a biciglin, osz levegőbe teker a embër. No akkor ēgyün a időknek ideje. Ez a örökkí valóság. Minden való ság örök kí van. Mindënkor, mindig. Ëccërcsak, ëccërre, ëffolytábo. Hát aszt embërfija ē nem tuggya kípzēnyi. Hogy az milyen lëssz. Ezér kő tunnyi ínyi a idővē, amíg még van. Mert ha meghalunk, má nem lëssz. Akkor má csak a örökkí valóság marad."

In: Száz Pál: Fűje sarjad mezőknek. Phytolegendarium. Pozsony, Kalligram, 2017.

(Fried István: Kisebbségtörténelem Csák Máté földjén. In: Helikon, 2018. január.)

Han Kang: Növényevő

"Milyen dimenzióba távozhatott a húsától vedlő kígyóként megszabaduló Jonghje lelke? Inhjének eszébe jut a fejen álló testvére képe. Összekeverte volna a kórház betonpadlóját az erdő puha földjével? Jonghje teste erős fatörzzsé változott, kezéből fehér gyökerek nőttek, és a sötét földbe markoltak? Az ég felé nyújtotta lábát, míg karja a föld magjáig hatolt? Háta feszesen egyenes, hogy megtámassza a kétirányú növekedést? Ahogy a nap sugarai fürdetik Jonghje testét, ő sejtjeibe szívja a földben található vizet, hogy az ágyékából virág nőhessen? Vajon akkor ébredt mindez a lelkébe, amikor fejjel lefelé állt, és felkínálta teste minden pórusát?"

(részlet, Han Kang: Növényevő, Budapest: Jelenkor, 2017.)

"De a regény helyszíne a világ bármelyik mostani nagyvárosa lehetne, szereplői esendő viszonyaikkal, kísértéseikkel, szenvedésükkel bárhonnan jöhetnének. Alapproblémája – nőként másmilyennek lenni a többségi világban úgy, hogy ez az eltérés nem sért tabut és egyáltalán nem ütközik a többség morális vagy törvényi normáival, a többség mégis megtorolja a választást – ugyancsak egyetemes és közérthető, mint ahogyan a főhős megőrülésének fokozatai is felfoghatók a világ minden olyan pontján, ahol a Növényevőhöz hasonló könyveket kézbe vesznek."

Csuhai István: Az a kékeslila folt. In: ÉS, 2017. május 19.