a kedvest, mintsem a végtelenbe
fúródni. De egyszerre a kettőt!
Bárcsak így igazulna meg a vágy
és a képzelet korrupt szövetsége.
A rigó csőre meg csontkoporsó.
De mit temettek bele? Valamiféle
csendet talán, állati és napkeleti
bölcseletet, ami zokogva pulzál
a szarusírban, hogy Rigócsőr
király dióként töri meg gőgöt?
A madártani kérdések asszonyba
fúlnak. (Az egyedfejlődésben
sincsen kegyelem.) Mi végre hát
büntetlen repülni? Dölyfös karó
vagy állattemető lennél szívesebben?
Akkor inkább már valami egyszerű.
Kő, vacak, esetleg sprotni.
A vers a szerző A hercegprímás elsírja magát (Budapest: Libri, 2014.) című kötetében jelent meg.
Kő, vacak, esetleg sprotni.
A vers a szerző A hercegprímás elsírja magát (Budapest: Libri, 2014.) című kötetében jelent meg.
"És talán éppen ez a poétikai gesztus jellemzi leginkább a megannyi parazita vegetációt és organizmust láttató Nemes költészetét: az élősködés. A hercegprímás elsírja magát verseinek szerzője egyszerre élősködik az irodalmi hagyományon (a romantikus Jókaitól a neoavantgárd Altorjai Sándoron át a hiperbotanikus Bartók Imréig) és a vizuális művészetek látványtárán (A hús feltámadása Signorellijétől A háború borzalmai Goyáján át egészen a lemetszett vég- és hímtagú huszárlények Kis Rókájáig). Pont úgy, mint a Váratlan kaland nimfája, aki „emlőivel durván átdöfi az arra járó betyár gúnyáját”, csak hogy később „kiszívja belőle a madárdalt, az üres hüvelyt pedig a halak oltalmára bízza”. Még jó, hogy vannak oltalmazó halak."
Bazsányi Sándor: Direktség. In.: Műút. 2015.049
